5 kilométer hosszú kerékpárút épül Szirmabesenyő és Sajókeresztúr között

Sajókeresztúr Község Önkormányzata, valamint Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata 258,76 millió forintot nyert a kerékpárút megépítésére.

A projekt keretében Sajókeresztúr és Szirmabesenyő települések egymással, valamint Miskolc várossal történő összeköttetése valósul meg. A hivatásforgalmi kerékpárút kiépítésével lehetőség nyílik arra, hogy az ott élő lakosság a kerékpáros közlekedési formát válassza a munkahelye megközelítéséhez, a közszolgáltatások eléréséhez, a kereskedelmi egységekhez történő eljutáshoz, és egyéb ügyeik intézéséhez. A kerékpárút-hálózat kiépítésével olyan fenntartható közlekedés feltételeit megteremtő és erősítő közlekedésfejlesztési intézkedés valósul meg, amely azzal, hogy növekszik a kerékpárral közlekedők aránya, hozzájárul a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, a levegő minőségének javításához, és ezáltal az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a környezet védelméhez, valamint az élhető városi és települési környezet kialakulásához.

Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

A projekt a települési mobilitás környezetileg fenntarthatóbbá tételét szolgálja, ugyanis a két település egymással, illetve Miskolc várossal történő összeköttetése közvetlen kerékpáros úthálózattal jelenleg nem megoldott. A lakosság kizárólag gépjárművel vagy tömegközlekedéssel tudja elérni a szomszédos településeket, illetve Miskolcot. A 26-os számú főúton nem lehet kerékpározni, párhuzamos kerékpárút nem épült ki.

Fotó Molnár Tibor

A projekt célja, hogy növekedjen azon közlekedők aránya, akik a kerékpáros közlekedési formát választják, így a projekt közvetlenül elősegíti a munkaerő mobilitás infrastrukturális feltételeinek javítását. Ezáltal a tervezett komplex hivatásforgalmi kerékpárút kihasználtsága térségi, de akár országos szinten is jelentős lehet.

A kerékpárút hossza összesen 5.020 méter. Az elkészült miskolci kerékpárúttól indulva épül a 26. sz. főút mellett, a szirmabesenyői bekötőút mellett halad a vasúti átjáróig. A sajókeresztúri szakasz a 26. sz. főút mellett indul, a szirmabesenyői szakaszhoz kapcsolva, valamint az iparterületen belül halad, majd a sajókeresztúri bekötőúton ér véget a vasúti átjárónál.

A projekt keretében a kerékpárút rendszer, a hálózat célja a hiányosságok megszüntetése, és ezzel annak biztosítása, hogy a területen egyre szaporodó ipari-gazdasági beruházások, munkahelyek kerékpárral kényelmesen elérhetőek legyenek. Mivel a kerékpárút nem turisztikai, hanem kifejezetten hivatásforgalmi célokat szolgál, ezért a projekt gazdasági funkció megközelítését, munkába járást szolgáló fejlesztést is jelent egyben, olvasható a boon.hu oldalán a tájékoztatás.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!